Tréningjáték
Sas-Baski Virág
Feladat
Két fős csoportokban tornyot kell építeni 30 db kockacukorból úgy, hogy a cél a legmagasabb torony megépítése. Az építkezés megkezdése előtt 5 perc áll rendelkezésre a stratégia megbeszélésére. Ezután az építő bekötött szemmel épít, társa a háta mögött áll és érintés nélkül csak instruál. Az építésre 2 perc áll rendelkezésre. Második körben ugyanaz marad építeni, mint első körben, de ekkor a stratégia megbeszélése után az instruáló már nem szólalhat meg. Ha ez a két kör lement, azt követően helycsere történik az építő és instruáló között és újabb két kör kezdődik. A negyedik kör végén összesíthető, hogy melyik csapat hány kocka magasságú tornyokat tudott építeni.
Megbeszélés
A játék után reflexió következik, mely során körbe ülve megbeszélésre kerül, hogy
- Milyen érzés volt a kontrollvesztés?
- Mennyire veszett el az instruáló a mikromenedzsmentben?
- Mennyire tudtál a saját fejed és akaratod szerint instruálni és mennyire tudtad figyelembe venni az építő igényeit?
- Mennyire volt egyértelmű a pontos cél? (Legmagasabb torony cm-ben, vagy legmagasabb torony kockaszámban?)
Csak akkor beszélünk mikromenedzsmentről, ha az akaratodat minden áron át akarod vinni a másikra. Ha figyelembe veszed a másikat, akkor az segítség.
A pontos cél meghatározása nagyon fontos, mert ez a cserkészetben is el tud veszni. Pl.: Miért mész portyázni?